Utazó terapeuta program

Terapeutákból és fejlesztőkből álló csapatunk 2016 óta nyújt fejlesztési lehetőséget az érintett családok gyermekeinek. Több éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy minden szereplő számára a legideálisabb megoldás, ha az intézményben töltött idő alatt részesül fejlesztésben a gyermek.

Hiszen:

1.

A gyermek a saját közösségében, az általa megszokott térben és a napnak korai szakaszában, eredményesebben tud fejlődni.

2.

A szülő a délután hátralévő részében több lehetőséget tud biztosítani az együtt töltött hasznos időre, választott sportra, töltődésre.

3.

Óvodapedagógus és terapeuta együttműködve tudja kezelni a nevelésben felmerülő nehézségeket.

4.

Az iskolaérettség kérdésében is segítség a szakember, aki kompetens az idegrendszeri éretlenség és az ebből fakadó tanulási nehézség gyanújának még időben történő megállapítására. 

A program keretein belül biztosított ingyenes szűrővizsgálatnak köszönhetően időben felismerhetők azok a tünetek, amelyekkel gyakran már későn, a tanulási nehézségek megjelenésekor szembesül a szülő. Az alapozó terápiás módszerrel megelőzhetőek, illetve nagymértékben csökkenthetőek ezek a problémák.

2600 Vác, Deákvári főtér 12.

06 20 469 5875

A weboldalt szerkesztette: Rezeda Stúdió